Augusztus 23 2017 09:48:47
Navigáció
Facebook
Véletlen Fotó
Videók
Legfrissebb

További videók >>
Felhasználók
· Online vendégek: 2

· Online tagok: 0

· Regisztráltak: 109
· Legújabb tag: carlos
Security System 1.8.7 © 2006-2008 by BS-Fusion Deutschland
Reklám
A kisemberhez szól - Németh Alajos (Bikini)

images/photoalbum/lojzi.jpgAz alábbi interjúban egy olyan zenekarról lesz szó, akik ma már talán nem média sztárok, új felvételeikkel alig szerepelnek a tv-ben, nincsenek ott a Szigeten. Mégis sikeresek, rengeteget turnéznak, határon innen és túl.
Németh Alajossal, azaz Lojzival beszélgettünk, ő az együttes egyedül megmaradt alapító tagja, basszusgitáros, szövegíró, zeneszerző, hangmérnök, producer. A felvételek is az ő stúdiójában készülnek.  

– Mikor gondoltál arra, hogy zenével foglalkozz?
– Szerinted melyik az a gyerek, akinek eszébe jut, hogy a zenével foglalkozzon?  Igazából egyiknek sem. Egy kisgyerek a homokozóval, a saját kis dolgaival van elfoglalva. Általában szülői támogatással indulnak el az emberek a zenei pályán.  A szüleim észrevették, hogy van zenei tehetségem, ők találták ki, hogy jó lenne valamilyen hangszeren játszanom. A bátyám csellózott, a nővérem zongorázott, én hegedülni kezdtem. Lehettem 5 éves talán, ott indult el ez az egész.
– Hogy kerültél aztán a Bikini együtteshez?
– Ennek azért előzménye van. 6 évig hegedültem és megkedveltem a rockzenét. Általános iskolás gyermek voltam, amikor a Luxemburg rádión hallgattuk az első dalokat, amik eljutottak hozzánk, mert ugye abban az időben sok minden tiltva volt. Az ott hallott dallok, és együttesek teljesen megfogtak és nagy hatással voltak rám. Ez volt az indulás. Hosszú évek munkája után jutottam el oda, hogy megkerestem Nagy Ferót 1982-ben, – mikor ő feloszlatta a Beatricét, – hogy csináljunk egy zenekart. Így alakult meg a Bikini, Nagy Feróval, Németh Gáborral, Szűcs Antal Gáborral. Ez volt az együttes hőskora 3 évig. Utána Feró bedobta a törülközőt, mert ő mindig is a Beatricében gondolkozott, és pár hónap alatt össze is hozta. 1985-ben D. Nagy Lajossal szerveztük újjá a Bikinit. Mi már nagyon régóta ismertük egymást, mert ezek olyan egy helyre járó emberek, Ifjúsági Parkban közös fellépések voltak, így nem volt nehéz. 1992-1997-ig volt egy kis megállj szándékosan, mert ha akkor nem állok meg, elveszek én is a 80-as évek rockzenéjében, és nem tudok tovább lépni. Az az öt év nekem egy nagyon nagy fejlődés volt, mert fel tudtam készülni az elkövetkezendő húsz évre.
– A rendszerváltás nem azt hozta, amit vártatok. Mit szerettek volna? Mi nem teljesült?
– Nekem a rendszerváltás a totális megnyugvást hozta. A szabadságot, amit gyerekkorom óta vártam. Egy olyan színű útlevelet, amivel lehet utazni külföldre, ott jársz iskolába ahol akarsz, és te döntöd el, hogy mit tanulsz. Ez a szabadság akkor elégnek is tűnt, amikor megérintett minket, 1989-ben. Ugyanakkor elvett mindent, ami a mi összetartozásunk szimbóluma volt, a szabadságért való harcot. A dalaink 80-90%-a erről szólt, zászlóbontás a szabadság mellet. Devalválódott ennek az értéke, hiszen most már itt van, tessék, használjátok. Mindenkinek lehetősége volt azt csinálni, amit akart. Ez a Bikini értékét ott csorbította, hogy a dalszövegeink jelentése nagyon megváltozott. De nem sokáig. Eltelt 5 év és újra szükség volt valakire, aki kimondja az igazat, aki véleményt tud formálni a társadalomról, ahogy az valóban van, nem ábrándokat kergetve. Megmaradtak azok a szövegíróink, akik előtte is voltak, Nagy Feró, Katona László, Dévényi Ádám, Jantyik Zsolt. Fölvérteztük magunkat és újra kezdtük a harcot az általunk vélt szabadságért.
A rendszerváltás meghozta ugyan a szabadságot, de hozott egy csomó új dolgot is, amihez mi nem voltunk hozzászokva, a kiszolgáltatottságot, azt a fajta kapitalizmus, ami ellen tűzzel-vassal védekezett az előző rendszer, a mindennapi megélhetésért való küzdelem vált feladattá. Addig mindenkinek kötelező volt dolgozni, mert aki nem tette, azt lecsukták. Stabil, kiszámítható, tervezhető volt minden. A rendszerváltás után ez megszűnt, létbizonytalanság lépett a helyébe. A politika önmagáért volt, nem az emberekért, a köznép pedig kiszolgáltatottá vált. Mára megvan a hatalmi struktúra, és az alárendelt tömeg. Ez sehol nincs így a világon. A demokrácia lényege, hogy a nép választ magának vezetőket, akik a népet szolgálják. Erről szó sem volt az elmúlt 20 évben.
– Mik a további terveitek?
– Ugyanazok, mint az eddigi terveink, megfűszerezve azzal az alapgondolattal, hogy mindent úgy csinálunk, mintha ez lenne az utolsó napunk. Ha az ember azt gondolja, hogy ez az utolsó napja, átgondolja,  mit tud még adni. Mit tud adni a rászorulóknak, hogy tud adni még több szeretetet, és hogy tud adni még jobb zenét. Ha így gondolkozol, mindenkinek megnyílik a szíve, mert az attól való félelem, hogy átlépsz egy másik dimenzióba és valami rosszat hagysz magad után, az nagyon rossz. Az ember igyekszik jót hagyni maga után. Ezzel a tudati plusszal játszuk fel most az új lemezünket is, ami várhatóan jövő márciusban jelenik meg, és turnézunk, ahogy eddig is csináltuk.
– Merre turnéztok?
– A mi turné-területünk nagyon behatárolt, mert magyar nyelvű a zenénk. Nem angol dalokat játszunk, így magyar nyelvterületre korlátozódik a fellépések 99%-a, mint Felvidék, Erdély és természetesen Magyarország. Minden nagy fesztiválon ott vagyunk, rettenetesen szeretjük csinálni, nagyszerű a hangulat, ilyen jó talán még nem is volt.
– Mennyire vagytok elfoglalva?
– Télen ugye a nagy ásítások korszaka van, az az egy-két klub ahol előfordulunk, kevés. Viszont nyáron nagyon sok helyre megyünk. A következő két hétben 5-5 rendezvényünk van, utána Tusnádfürdőre utazunk, ami legalább 3 nap. Jó messze van, 1 nap oda, 1 nap vissza, plusz a rendezvény. Nagyon szeretjük ezt csinálni, jól érezzük magunkat, és senki nem panaszkodik, hogy fáj, mert nem fáj.
– Mennyire bírjátok fizikailag?
– Én úgy látom, mindenki bírja. Viktor, a dobos bokszoló, neki van a legnehezebb feladata, másfél órát végigdobolni, de  kisujjból kirázza, mert sportember. Volt olyan, hogy augusztus 20-án 4 bulink volt, a végén már alig álltunk a lábunkon, de meg tudtuk csinálni.
– A Szigetre is ki szoktatok menni?
–  Nem, mi a Szigeten nem vagyunk soha. A Sziget nem szeret minket, mi nem szeretjük a Szigetet. Azért valamit elmondok ezzel kapcsolatban. Ebben az országban, ahol Magyarok élnek, kutya kötelessége lenne minden rendezőnek, és rendezvényszervezőnek előnyben részesíteni a magyar zenekarokat. Addig, ameddig egy sztárnak sem nevezhető külföldi megkapja a repülőtérre a különbuszt, biztosítják a transzfert a szállodába, kiviszik őket a Szigetre, felvezetik a színpadra, és kapnak VIP-kártyát, addig a magyart senki nem várja, kutyát engednek a kocsidba, hogy becsempészel-e valakit, nem visznek a színpadhoz, magadnak kell megtalálni, átmenni a tömegeken, közben verik a busz ablakát, hogy „hova mész te szemét”, mert átmész rajtuk. Nagy nehezen megtalálod, és utána várni arra, hogy kifizessenek, én erre nem vagyok kíváncsi. Csinálják így, legyen a Sziget egy ilyen külföldi Sziget.
– Mit szeretne mondani a zenekar?
– Nagyon sokat lehetne erről beszélni. Lehet-e még valami újat mondani, hiszen annyira felszínes lett az üzenete az egésznek. Átment showbizniszbe, és arról kezdett el szólni az egész már a 70-es évek végén a 80-as évek elején, hogy mennyi pénzt tudsz csinálni. Létrehozták a fesztiválokat évről-évre, a megasztárokat. Elindult a sztárcsinálás. Aki a tv-ben van, az van, aki nem szerepel, az nincs. Ha nem találsz kultúrát a tévében, akkor az nincs. De van, az emberek megtalálják az interneten, – és nagyon jó, hogy van internet, köszönet érte, – mert ott lehet terjeszkedni, eljuthatsz, ahova akarsz, mert nyitott fülek vannak. Itt mi is tudunk terjeszkedni, és nem engedünk a gondolatainkból. Azokhoz szólunk, akiknek a legnagyobb szüksége van arra, szóljanak és kiálljanak mellettük. Az elesett emberekért, a gyerekekért, és a szeretetért. És nagyon fontos, a legjobb dalszövegírókkal tudunk dolgozni. Tanítani fogják később a gimnáziumokban azokat a verseket, amiket mi most énekelünk, mert szerintem ez a költészet csúcsa.
Befejezésül a legutolsó lemezünk legutolsó dalának a refrénjét elmondom, hogy értsd, miről van szó:

„A végtelen égen a csillag a ránc
Csak elkopik egyszer a nyakból a lánc
Úgy van az élet is, mint a mosoly,
Elkopik emberek arcairól.”

Ez a lényege a Bikininek, és ha elfogy az üzenet, nem fogtok többé hallani rólunk.

OSA interjúja

Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek

Jelentkezz be vagy regisztrálj

Még nem értékelték
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Partnereink
Generálási idő: 0.02 másodperc 4,030,632 egyedi látogató