TÁNCZOS KATALIN: HAJLÉKTALAN ÖRÖMÖM  

 

 

 

       
       
 

Sokat dalolnak csengő kacajoknak,
Napsugárnak, holdfényes éjnek,
Csendmosolynak, mi száz világot ér meg,
Mámoroknak, amik álmodó agyakban
Körbe kavarognak.
Sokat dalolnak kedélyes dáridóknak,
Táncos hajnalt köszöntő virradásnak,
(milyen sok az éjszaka, amit ébren ér a másnap!)
Karneválos vigyorgó nóta mellett
Vígan mulatóknak.
Sokat dalolnak fehér ruhájú télnek,
Zöld tavasznak, aranykalászú nyárnak,
Tarka ősznek, ahol vén szelek zenélnek
Szerenádot a fáradó erdőknek, amik újulásra várnak.
Sokat dalolnak gyémántkoronáknak,
Selyemruháknak, varázslatos szemeknek,
Ahol égi fények, pokoltüzek remegnek.
Sokat dalolnak gyönyört ivó ajaknak,
Amely gyöngyöző kelyhet kínál a vágynak.
Én hallgatón, máglyát rakok a földön,
És rajta ágyazok tavasznak, nyárnak, ősznek,
Amíg a téllel halálra kergetőznek.
Napnak, éjnek, aranynak, drágakőnek,
Lágy selyemnek, mosolynak, szép szemeknek,
És a lelkem tüzét e kínhalomra töltöm.
Ég a máglyán a sok ócska földi érték.
Ha gyászdalukat a lángok elzenélték,
És hamvukat szívem felé szétszitálom,
Végül Istenhez imádkozom.