TÁNCZOS KATALIN: SZÍVEM UJJONGÁSA  

 

 

 

       
 

 

   
 

Fejem jótevőm keblére lehajtom,
Hogy halljam e szívtenger moraját.
Gyönyörbe merengek az ős csoda parton:
Hol az Isteni szó szelíd emberi jajba
Lágyan suhan át.
Szívem liliom kelyhét sosem rágja
Szomjas szívű vágy, bíborajkú szipoly.
Nem kínoz a vénség tűzdala, vádja.
Dalolásom nem veszi vércsesikoly.
Nyisd meg Jótevőm mélyét keblednek,
Érezze szívem hangod gyönyörét,
Mit mézel a földön sajgó lelkemnek,
Isten szerelemtől telt szívű ég.
Már hallom léptei kopogását.
Belőle zenél nekem a szeretet,
Isteni dal! Sosem hallja a mását,
Kinek útja önzéseken át vezetett.
Hallom: e dalban mint zokog Ádám,
Mint zeng bele Isten égi vigaszt;
Hogy hördül bűn gyönyörében a sátán,
Pokoli himnusza jajra riaszt.
Hallom egy vad orgiadal
Mint veri fel szelíd éjszaka csendjét;
Kén-fáklya mezőben üszök ravatal:
Jajgat a vér, a fájdalom, a veszteség,
Nincs mentség!
Hallok halk epedést, sóhajba fúló
Prófétakiáltást, sok jajt,
A messiási jövő sosem múló Lelki uralmát, amely e büszke világot
Szelíd Isten igába kényszeríti majd.
Egyszer csak halkul a múlt, jövő szava szólal,
Hitvallók hite, lágy liliomdal,
Mennyre mosolygó vértanú-sóhaj
Borul e szívre szelíd hatalommal.
Hallom Jótevőm szíve verését,
Nincsen erőm elvenni fejem,
Nem csalogathat semmi dicsőség,
Sem tudomány, sem szűz szerelem,
Ha ez Isteni szív szelíd gyönyörét
Örökre-örökre dalolja nekem.